Egy brit úriember, bizonyos Simon Anholt 2014 júniusában egy TEDtalk keretében előadta az általa kidolgozott Good Country Index koncepciót a nagyközönségnek.

A koncepció alapgondolata, miszerint a társadalom jobbá tételének kulcsa, hogy olyan dolgokért adjunk elismerést, melyek ténylegesen előbbre viszik az emberiséget, nem csak az államhatalommal kapcsolatban értelmezendő azonban. A The School of Life youtube csatorna például a társadalom másik nagy hatalommal rendelkező csoportjára helyezi a hangsúlyt egy videójában: a pénzügyi elitre - magyar kontextusban "oligarchák", az elmúlt 30 évet átaludtaknak pedig "tőkések". Vagy ahogy tetszik.

Merthogy az egyszerű ember bárhol él is a világon erre a két csoportra panaszkodik. Kivéve, ha nem, mert olyan propagandán nőtt fel, ami ezzel ütközik.
A lényeges gondolat, melyet meg kéne ragadni, hogy az emberi elme a látszattal ellentétben - merthogy mindent leegyszerűsíteni igyekszik - nagyon is komplex: se az emberiség, se a valóság más szeglete nem tisztán fekete-fehér. Az ignorancia amely szalmabábokkal tetszik helyettesíttetni a velünk nem egyező nézeteket vallókat komoly probléma. Se a gazdagok, se a kormány, se a pirézek nem gonoszak. Különböző csoportok különböző morális követelmények felé törekednek, mely értékek sokszor komolyan összeegyeztethetetlenek a jelen kihívásaival és ez baj, de az, hogy valaki csak tisztán rosszat akarjon meglehetősen ritka.
Még egy Hitlerhez is - a mélyen tisztelt náci olvasók helyettesítsék be Sztálinnal, ha úgy tetszik - úgy érdemes hozzá állni, hogy megvizsgáljuk milyen motivációk vezették és ebből vonjuk le a tanulságokat, ne pedig valami egy dimenziós démonként tekintsünk rá.
Ha nem lenne egyértelmű, hogy hogyan kapcsolódik ez az eredetileg felvetett témához, hát így: bármely személy vagy csoport jobbá tételéhez annak motivációit kell megvizsgálni, hiszen a maga módján mindenki "jó" akar lenni - mármint, aki mentálisan egészséges, azt hiszem. A motivációkat megtalálva pedig arra kell törekedni, hogy azokat a társadalom tudományosan leírható hasznára fordíthassuk.

Például ahogy a videóból kiderül, az oligarchánk elismerést akar. A társadalom pedig ma azért ad elismerést ha pénzed és ezáltal hatalmad van. Az üzletembereknek nincs Nobel díj és ez nagyon nagy baj. Így ha nekem bármi érdem nélkül, pusztán nepotista/haveri alapon osztogatja a hatalmat egy állam, akkor elfogadom. Sőt a kapott hatalmammal levonva a tanulságot, ugyanígy fogok bánni. Ugyanezt eljátszom kisebb méretben én is és végül kapunk egy szép stabil feudális rendszert. De igazán senki sem jár jól. Vagy ezt nehéz belátni?
Lássunk egy szélsőséges példát: Észak-Koreában mindenki jobban élhetne ha engednék a rendszerváltozást. Kim Dzsongunt és a teljes elitet is beleértve, mindenkinek az életkörülményei javulhatnának. Persze, van félni való, hogy hány fejnek kéne hullnia, de hullanak azok így is, szóval nem nagy vigasz. A gond az, hogy ezek a csodás emberi lények tudják, hogy ebben a rendszerben kielégülnek a szociális igényeik: szolgáld a rendszert és élvezheted a magas társadalmi státuszt.

Na de lépjünk át kicsit Mr. Anholt közvetlen mondanivalójára. Ő egy olyan indexet propagál, ami az egyes államok emberiségnek tett szolgálatát mérik, sok-sok nyilvánvaló paramétert összematekolva. Nem az országok boldogságát, mert egy amerikai lehet nagyon boldog az benzinzabálóját vezetve, figyelmen kívül hagyva, hogy hány hazájának fia és más ember adta az életét a 10 centtel olcsóbb üzemanyagárért. De nem is a GDP a fontos, mert önmagában attól sem lesz jobb az élet, sőt, nem kell a klímaváltozásnál messzebb mennünk, hogy érezzük a bajt ezzel.
Szóval motiváljuk a tőkés elitet arra, hogy ne gazdagabbak akarjanak lenni, hanem olyasmiért kapjanak tiszteletet - minden módon, díjak, média stb. - amivel nem okoznak kárt: a kapitalizmus nagyszerű dolog, mert megadja az alaplöketet a motivációra, hogy mindenki igyekezzen saját tudásának megfelelően javítani a világon, de a rendszer nyilvánvalóan igényli ezt a kis javítást.
És az államokkal is tegyük ugyanezt: se Amerika, se az oroszok nem érdemelnek tiszteletet az erkölcstelen imperializmusukért, de azokért a kincsekért, amiket a világnak adtak igen. De ami a legfontosabb: mi magunk kezdjünk el erkölcsösebben élni. Nem évezredes vagy akárcsak évtizedes elavult ideológiáknak megfelelően, hanem a modern korban nyilvánvalóan hasznos célok felé törve: mert rengeteg az átfedés a nagy filozófiák/ideológiák/vallások között tanítások terén, nem ördöngösség ezeket a metszéspontokat megtalálni.

Csak hát ez így nagyon hippi, utópisztikus, idealista stb. Nos nem. Nem az. Csak a magyar ember azért kap pozitív visszajelzést a környezetétől ha ignoráns és arrogáns. Ez a motivációnk sajnos. A történelem halad és újabban meglepően hatékony eszközök jöttek létre az irányításához. Egyszerűen csak érdemes venni a jeleket és követni az irányt. Vagy ha ez se tetszik, akkor még mindig könnyű belátni, hogy jónak lenni igenis kifizetődő, már most is. A magyar gazdaság teljes egészében a külföldi tőkétől függ. Persze az a tőke, ami csak kimenti a nyereséget nem jó. De a motiváció érthető. Egy erkölcstelen államban leginkább erkölcstelen vállalatok fognak befektetni - a kifejezés túlzó, de tekintsük tendenciának, meg úgy általában mindent. Erkölcstelen nem csak a helyi oligarcha és a kormány, meg az üzemből lopó, a munkaidőt ellébecoló dolgozó és adócsaló üzleti partner - mert mindenki ezért a viselkedésért kap buksi simit - de a külföldi befektető is csak akkor kockáztatja meg betenni a lábát ha maga is érti a dörgést. Néha megtörténhet a csoda, hogy egy skandináv Nokia iskolákat és infrastruktúra fejlesztést támogat, de tömegével nem fognak megtelepedni az ilyen cégek, ha csak nem ideig óráig egy-egy olyan szektorban, amit a helyi maffia még nem tett magáévá nagy dilettantizmusában, lásd Prezi és hasonlók.